Győzelem a születésnapon

A meglepő Gesztely elleni vereséget követően, az Emőd csapata várt az U19-es csapatunkra. Igazi rangadónak ígérkezett, hiszen az Edelény-Borsodszer U19 1., még Emőd U19 a 5. helyen állt a tabellán. Ehhez méltóan végig küzdelmes mezőnyjátékot hozott a 90 perc. Gólt azonban nem. Csapatunk így első veresége után, megszerezte első döntetlenjét is. Folytatás jövő héten Mád ellen.

Megyei I. osztály
Edelény-Borsodszer U19 – Emődi ÁIDSE U19
0:0
(0:0)

Edelény-Borsodszer: Marsalkó M., Juhász L. (Lakatos M.), Lengyel P., Lakatos N., Bósa B. (Sári L.), Péter M., Kovács B., Horváth B. (Kovács Á.), Rácz K. (Rusznyák S.), Bartók-Balogh G., Barzsó G.

Emődi ÁIDSE:Tóth I., Ivánkai V., Garai M., Petruska L., Nagy K., Szabó A. (Koren B.), Kósa Á. (Rémiás B.), Báki T., Kerekes T., Orosz K. (Borbély B.), Bűdi B. (Emődi D.)

Edelény-Borsodszer U19 Emődi ÁIDSE U19

 

Ritkán adatik meg egy csapatnak, hogy fennállásának 100 évfordulóján pályára léphet, ráadásul hazai pályán. Ugyan nézők nélkül, de mindenképpen feltüzelve lépett pályára az Edelény-Borsodszer csapata. Az első félidőben jobbára mezőnyjáték uralkodott, ám nem sokkal a félidő vége előtt egy, a hazai kapu előtt kialakult kavarodásból a 45. percben Vörös Márk megszerezte a vezetést a vendég Emőd számára. A második félidőben talán több helyzetünk volt, amelyből előbb az 59. percben Sikur Péternek sikerült betalálnia, majd a 68. percben érkezett Gáll Béla aki eldöntötte a 3 pont sorsát. Ezzel sikerült szebbé tenni a 100 éves edelényi labdarúgást ünneplő játékosok, szurkolók napját.

Megyei I. osztály
Edelény-Borsodszer – Emődi ÁIDSE
2:1
(0:1)

Edelény-Borsodszer: Demcsik D., Gáll B., Nadanicsek J. (Germán G.),Tóth N., Mészáros N., Sikur P., Márton M. (Füzi P.), Szárnya, Kótai F., Boczki. Edző: Sándor Zsolt

Emődi ÁIDSE: Lövey L., Fodor J., Boszák Z., Németh Cs., Vörös M. (Szabó G.), Jakab Sz., Rémiás M. (Petró A.), Jakab D., Balogh B. (Nagy S.), Fekete Á., Balog I. (Pfeifer T.)

Gól: Vörös M. ill. Sikur P., Gáll B.

Kiállítva: Németh Cs.

Edelény-Borsodszer – Emődi ÁIDSE