Elkészítették hétfőn a Magyar Kupa országos főtábla első fordulójának párosításait

A megyei selejtezőket követően – amelyek néhány héttel ezelőtt fejeződtek be – kialakult a legjobb 128 mezőnye a labdarúgó Magyar Kupában. Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből három megyei I. osztályú klub, az Edelényi FC, a Bogács Termálfürdő, valamint az MVSC-Miskolc került be ebbe a mezőnybe, a többi NB I. B-s csapat – az élvonalbeli Mezőkövesd Zsóry FC, valamint a Diósgyőri VTK, az NB II.-es Kazincbarcikai SC, továbbá az NB III.-as Termálfürdő FC Tiszaújváros, a Tállya KSE, a Putnok FC, illetve az Ózdi KSC – mellé (az NB III.-as DVTK tartalék nem vehet részt a sorozatban, mert egy sportszervezet csak egy csapattal indulhat, akinek több felnőttegyüttese van, annak a legmagasabb osztályban szereplőt kell a kupára neveznie).

 

Forrás: boon.hu