
Aszaló elleni győzelmet hozott a nyuszi
A 21. játéknapot a B.A.Z. megyei II. o. északi csoportjában a rangadók fordulójának is nevezhettük volna. Még Mi a 3. helyen álló Aszalóval, addig a második helyen lévő Parasznya, a negyedik Szirmabesenyővel vívott meg. Keretünkben ezúttal 2 hiányzó volt: Boros L. és Juhász B. Már a játékosok megérkezésénél sejteni lehetett, hogy egy nagyon fontos „csata” előtt állnak. Az öltözőben azonban a görcsös izgalom és a győzelmi „kényszer” hangulata helyett, a nyugalom uralkodott és egy magabiztos, elszánt csapat várta az eligazítást. A meccs 20 perce nem igazán úgy alakult ahogyan vártuk, hiszen mindjárt az első percekben egy hazai lövés csattant a kapufán. Majd a 15. percben egy kapu előtti kavarodás után Lázi juttatta a labdát a kapuba, 1:0-ás hazai vezetéssel folytatódott a mérkőzés. Szépen, lassan kezdett magára találni csapatunk és sorra alakultak ki a helyzeteink, amik sajnos ki is maradtak. Igazán nagy ziccert nem is igazán sikerült kialakítani az első 45 percben, ugyanakkor a hazaiak sem nagyon veszélyeztették Molnár kapuját. Szerencsére a második félidő elején gyorsan megérkezett Jancsurák révén az egyenlítés. Az 52 percben így újra egálból folytattuk a meccset. És valóban új mérkőzés kezdődött az utolsó 30 percben. Részünkről talán a tavaszi szezon legjobb játékot hozó félórája indult meg, melynek eredményeként Kótai a 67. percben egy jobboldali támadást követően, a kapus mellett elpöccintve lőtte a labdát a kapuba. Ezzel megfordítva az állást, már 2:1-re vezettünk. Oda-visszatámadások és élvezetes mezőnyjáték jellemezte a mérkőzés hátralévő részét. Újabb találat azonban már nem született, így nekünk 3 pontot hozott a nyuszi Húsvét alkalmából. És kaptunk még egy „ajándékot” a Szirmabesenyőtől is, akik legyőzték Parasznyát egy parázs hangulatú, 4 kiállítást hozó mérkőzésen. Így csapatunk növelni tudta előnyét a tabellán. Parasznyát immár 5 ponttal, még Aszalót 6 ponttal és Szirmabesenyőt pedig jelenleg 11 egységgel előzzük meg a megyei II. o. északi csoportjában. A következő héten, a Borsodnádasd visszalépése után felnőtt csapatunk nem lép pályára. Folytatás 2023.04.19-én a B.A.Z. megyei kupa 4. fordulójában Tállya ellen hazai pályán, majd 4 nappal később a bajnokságban Rudabányára látogatunk.
Aszaló SE – Edelény-Borsodszer 1-2 (1-0)
Aszaló, 100 néző. V.: Belicza
Aszaló SE: Kiss B. – Ruszó (Ganyi), Vadász, Erdélyi, Bodnár Cs., Lázi L., Lakatos V. (Balogh T.), Ádám A., Horváth K., Kiss E. (Lakatos N.), Lázi Gy.
Csapatvezető: Szabó László
Edelény-Borsodszer: Molnár M. – Jancsurák, Nadanicsek P., Mészáros, Kótai (Nadanicsek J.), Kecskeméti, Hegedűs Cs., Kovács G., Hegedűs P., Rákos (Balog I.), Bodnár D.
Edző: Rákos Attila
Gól: Lázi L., ill. Jancsurák, Kótai
Sárga lap: Lakatos V., Vadász R., Bodnár Cs., Ganyi Á. ill. Hegedűs P., Balog I.
Jók: az egész csapat, ill. mindenki
Szabó László: – Igazságtalan játék ez a labdarúgás. Semmi rosszat nem mondhatok a játékunkra és játékosainkra. Ilyen játék vezetőt én is tudnék dicsérni. Mindkét vendég gólt szabálytalanság előzte meg és elmaradt egy egyértelmű 11-es a javunkra. A játékvezető magyarázkodása a meccs végén elég komikusra sikerült. A tanulságot levonjuk és emelt fővel fejezzük be a bajnokságot!
Rákos Attila: – Rangadóhoz méltó játékvezetés. A mai napon teljesen megérdemelten nyertünk egy erős Aszaló ellen. Ha valakinek lenne kérdése ezután…
